angyalklub
Óra
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Angyalklub
 
Látogatók
Indulás: 2008-01-25
 

Őrangyalnövendékek (mese)

Őrangyalnövendékek a Szent Anna-tónál

 

Mindenki tudja, hogy a gyerekek már igen korán elkezdik tanulni a világ megismerését; egy kicsit már az óvodában, aztán az iskolában pedig egyre mélyebben. Nincs ez másként odafönt az angyalokkal sem, akik az őrangyalságra készülnek, ők is szinte már a bölcsőben ismerkedni kezdenek a feladatukkal. Ennek az első lépése az, hogy megismerjék a Földet, ahol azok az emberek élnek, akikre nekik majd vigyázniuk kell. Amikor ezek az őrangyalok még olyan aprók, hogy szemmel nem is láthatóak, Isten már akkor tanítani kezdi őket.

 Mostanában is született egy csoport ilyen kis őrangyalnak való, az Úr pedig kiült egy felhő tetejére, és lefelé kandikált, hogy a Föld melyik részét ismertesse meg velük.

Amint a felhő haladt, éppen a Szent Anna-tó fölött járt, ami egy magas hegyek között megbúvó, egészen kicsi és tiszta vizű tó. Az Úr azt gondolta, hogy ez igazán szép hely. Itt megismerhetik a Földet ezek a kis angyalok. Lenyúlt a felhőről, szakított odalentről egy pitypangot, ami már idős volt, és szürke bóbiták borították a fejét. Odakiáltott a kis őrangyaloknak:

- Riadó! Mihelyt belefújok a pitypangba, mindenki elkap egy bóbitát, s azzal, mint egy ejtőernyővel leereszkedik a tópartra. Egy egész napotok lesz, nézzetek jól körül. Este, amikor a szél föltámad, ismét kapaszkodjatok a pitypangbóbitába, és a szél visszaröpít ide a felhőre, ahol én kíváncsian várom az élménybeszámolót.

A kisangyalok nagyon örültek, az Úr pedig belefújt a pitypangba. Ott szálltak a levegőben a felhő körül a bóbiták, a kisangyalok ugráltak és elcsíptek egyet-egyet közülük, s csakugyan, mint az ejtőernyősök, leereszkedtek.

Lent pedig a tó partján körbejártak, futkostak, megnéztek füvet, bogarakat, a fák törzsét megtapogatták, csodálkozva, hogy milyen magasra nőttek.

Az egyik kisangyal azonban rossz helyre hullott, bele a tó közepébe. Csak az volt a szerencséje, hogy éppen ott úszkált egy nagy falevél, úgyhogy ennek a hátán kötött ki. Körülnézett, és így szólt magában:

- Hát ez a Föld nem is olyan nagy. Hármat tudok lépni jobbra, hármat balra, s máris véget ér.

Aztán belenézett a tóba, és látta, hogy a vizében visszatükröződnek a fák.

 - Meg akarom érinteni őket - ébredt föl benne a kíváncsiság, kinyújtotta kezét a vízbe, de nem tudta sem a fák levelét megérinteni, sem a törzsét, csak vizes lett a keze. Csalódottan húzta vissza.

Nem sokkal később egy madárraj repült a tó fölött. Fölfigyelt a képmásukra:

- Jé, itt valamik repülnek! - ujjongott. - Nekik már nagy, erős szárnyuk van, nemcsak pitypanggal tudnak szállni, mint én. Megsimogatom a tollukat.

Belenyúlt a tóba, persze megint hiába. Elszontyolódott.

A parton levő angyalok viszont, amikor a madarak ott leszálltak, és a magokat csipegették, odaszaladtak hozzájuk, egész közelről nézték azokat, belefúrták a kezüket a tollaik közé.

- Hú, milyen pihe-puha! - mondogatták egymásnak.

Aztán teltek az órák, eljött az est, s vele megjelentek a csillagok. Az angyalok nézték a csillagokat az égen, a tó közepére esett angyal is nézte a csillagok visszatükröződését a tóban. A csillagot is meg akarta fogni, hátha ez sikerül, de most sem járt sikerrel.

Föltámadt a szél, és az angyalok visszaemlékeztek az Úr parancsára. Mindegyik a magasba tartotta a kis pitypangbóbitát, a szél pedig sodorni kezdte őket egyre magasabbra. Végül kikötöttek az Úr tenyerén, aki rájuk nézett, látta az arcukon, mennyire fáradtak és elcsigázottak, a zsebébe rejtette őket, s hagyta, hadd aludjanak ott másnap reggelig. Akkor ébresztőt fújt, s megkérdezte tőlük:

- No, angyalok, hogy tetszett a Föld?

Ők pedig egymás szavába vágva mesélték, hogy milyen szép volt a fű, meg a bogarak, madarakat is láttak, még a tollukat is megsimogatták, a csillagos ég pedig egyenesen lenyűgöző odalentről.

A levélre hullott kisangyal csak annyit mondott hogy az egész Föld nem más, mint káprázat. Mihelyt bármit, amit látunk, meg akarunk érinteni, csupán a kezünk lesz vizes, semmi több. A többi hiába bizonygatta, hogy nem, nem így van, a madarak tényleg vérbeli madarak, a fák valódi fák, a csillagok igazi csillagok, a kisangyal csak rázta a fejét. Neki ugyan beszélhetnek, ő tudja, hogy az egész egy nagy becsapás.

Az Úr meghökkent. - Mit csináljak én ezzel a kisangyallal? - töprengett.

Álló hétig gondolkodott, aztán, amikor legközelebb dolga akadt a Földön, így szólt a kisangyalhoz: - Gyere, ugorj a tenyerembe!

Ő nem kérette magát, már szökkent is. Ekkor ismét lementek a tópartra, ahol az Úr letette őt a fűbe, és azt mondta:

 

- Na, most nézz körül!

 

Ő csodálkozott és álmélkodva mondogatta: - Hát ezeknek tényleg igazuk volt! Van itt fű, meg madár is, a fák is valóságosak, tényleg nem csak víz a Föld.

A Szent Anna-tó csöndes hullámai pedig falevelek százait ringatták a vízparton.

ismeretlen szerző

 
Elérhetőségem

Vághy Vica

viccacicca7@freemail.hu

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon